fbpx Ugrás a tartalomra

Miért ne használd a Facebook ‘Bejegyzés Kiemelése’ funkcióját?

Debreczeni Attila

Debreczeni Attila

Ha céges Facebook-oldalt üzemeltetsz, akkor biztosan veled is megesett már az, hogy egy-egy poszt a vártnál kevesebb aktivitást váltott ki. Vagyis az történt, hogy az oldal követőinek számához képest nagyon kevés emberhez jutott el a bejegyzés, és az elért emberek közül is elenyészően kevesen lájkolták, osztották meg a posztot vagy kommenteltek.

Ebben az esetben jó megoldásnak tűnhet, ha egy kis pénzért hirdetést készítesz az adott bejegyzésből, és ilyenkor valószínűleg te is használtad már a Facebook ‘Bejegyzés Kiemelése’ gombját. De az igazság az, hogy a Facebook hirdetési fajtái közül ez a lehető legrosszabb megoldás, ha hirdetni szeretnél.

Ebben a cikkben bemutatjuk, miért nem érdemes a Bejegyzés Kiemelése funkciót használni, és helyette inkább mit ajánlott alkalmazni, ha egy posztot szeretnél minél több emberhez eljuttatni.

Milyen hátrányokkal jár a Bejegyzés Kiemelése funkció használata?

Nem a potenciális célközönségnek hirdetsz

A kiemelés esetében nem tudsz olyan részletességgel célközönséget beállítani, mint a többi hirdetési forma esetében, mert kevesebb lehetőséget kínál a Facebook a Bejegyzés Kiemelésénél.

Emberek, akik kedvelik az oldaladat: Ebben az esetben a követőidnek hirdetsz. Ez nem minden esetben szerencsés, hiszen gondolj bele, ha te például egy kis induló vállalkozást üzemeltetsz, aminek a Facebook-oldalát javarészt a rokonok és az ismerősök követik, akkor valószínűleg nem nekik akarsz majd hirdetni. De ettől függetlenül is egész egyszerűen előfordulhat az, hogy a követőid jelentős része nem releváns célközönség vagy kevés követővel rendelkezel, így nekik hirdetve rengeteg potenciális vevőtől, előfizetőtől esel el.

Emberek, akik kedvelik az oldaladat, és azok ismerősei: Ha úgy gondolod, hogy a követőid relevánsak és nekik érdemes hirdetni, de jó lenne ezt a célközönséget kibővíteni, akkor joggal gondolhatod, hogy ez a beállítás neked való. Sajnos a valóság ennek az ellenkezője. Egy Facebook felhasználónak átlagosan több száz ismerőse van, és ha például a Facebook-oldalad már rendelkezik néhány ezer követővel és ezt a beállítást választod hirdetésedhez, akkor több százezer vagy akár több millió embernek fogsz hirdetni, olyanoknak, akikről nem tudod, hogy beletartoznak-e a te vállalkozásod potenciális célközönségébe, érdeklődnek-e vajon a terméked, szolgáltatásod iránt.

E két lehetőségen kívül még hozhatsz létre célközönséget te magad is vagy mentett célközönséget is használhatsz, de még ezekkel a lehetőségekkel együtt sincs annyi beállítási lehetőség mint a Facebook Hirdetéskezelőjében.

Nem tudod beállítani a hirdetésed elhelyezését

Bejegyzés Kiemelése esetén, nincs lehetőséged beállítani azt, hogy milyen felületeken jelenjen meg a kiemelt poszt. Nem állíthatod be, hogy például Facebook Marketplace-en vagy Facebook videófolyamokban is jelenjen meg a hirdetésed, de azt sem, hogy telefonon vagy asztali gépen.

A hirdetés konkrét időtartamát meg kell határozni

Mindenképp meg kell adnod egy időtartamot, ameddig a kiemelésnek futnia kell. Ebből következően nem tudod folyamatosan futtatni a hirdetésedet, ellenben a Facebook Hirdetéskezelőben létrehozott hirdetésekkel.

Mit csinálj a Bejegyzés Kiemelése helyett?

Sokan azért választják a kiemelés funkciót, mert ezt egyszerűen és gyorsan be lehet állítani, de a fent említett okok miatt ezzel kevesebb eséllyel lehet jó eredményeket elérni. A Facebook Hirdetéskezelő sokak számára nagyon összetett és bonyolult rendszernek tűnik. Ez téged ne riasszon el ennek használatától. Ha a posztjaid elérését, kedveléseinek számát vagy megosztását szeretnéd növelni, akkor a Hirdetéskezelőben találsz olyan hirdetési formát ami erre kifejezetten alkalmas. A továbbiakban erről részletesebben olvashatsz.

Hogyan épül fel egy kampány?

Ahhoz, hogy bármilyen hirdetést sikeresen tudj futtatni, érdemes tisztában lenni a Facebook hirdetési kampány felépítésével. Egy kampány hirdetéssorozatokból, azok pedig hirdetésekből állnak. Egy-egy kampány egymástól függetlenül futattható, azonban egy kampányon belül a hirdetéssorozatok, illetve azokon belül a hirdetések egymással “versenyeznek”.

Egy kampány esetében vannak beállítások, amik kampány, vannak, amik hirdetéssorozat-szintűek, és vannak, amik csak az adott hirdetésre vonatkoznak. A kampányszintű beállítások az adott kampányban lévő összes hirdetéssorozatra és hirdetésre érvényesek lesznek, ilyen például a kampány célja. A célközönséget, a hirdetés ütemezését és az elhelyezést a hirdetéssorozatok szintjén kell beállítani. Ezek a beállítások az adott hirdetéssorozatban szereplő összes hirdetésre érvényesek lesznek. A hirdetésnél pedig magát a hirdetést hozhatod létre, vagyis a hirdetés szövegét, annak kreatívját, gombját, stb.

Hogyan csinálj hirdetést egy bejegyzésből a Hirdetéskezelő segítségével?

Kampány beállítása

A Hirdetéskezelőn belül a Kampány létrehozásánál válaszd az Aktivitás típusú hirdetést. Ezzel a hirdetési típussal tudsz eredményesen minél több lájkot, megosztást, kommentet szerezni egy-egy bejegyzésnek. Ezen belül a Bejegyzésaktivitást használd.

facebook bejegyzés kiemelése

A kampány létrehozásánál add meg a kampány nevét, és állítsd be a költségkeretet is. Itt választhatsz napi és élettartamra vonatkozó költségkeret közül is, ez már rajtad múlik, melyiket választod, és hogy mennyi pénz áll rendelkezésedre. De ha folyamatosan szeretnéd futtatni a hirdetésedet, akkor érdemes napi költségkeretet beállítani.

A költségkeret beállításánál még találkozni fogsz a licitálási stratégia beállításával is. A Hirdetéskezelő alapértelmezetten a ‘Legkisebb költség’ beállítást kínálja fel. Ennek elnevezése ne tévesszen meg téged. Ha ezt a beállítást választod, nem a legkisebb költségen fogsz hirdetni, hanem a rendszer saját maga fog licitálni, és biztos, hogy el fogja költeni a megadott keretösszeget. Ha nem vagy járatos a licitösszeget illetően, akkor válaszd ezt a beállítást, ezzel is lehet szép eredményeket elérni. Ha már van elég tapasztalatod a licitet illetően és te magad szeretnéd beállítani, mennyit szánsz egy eredményre, akkor használhatod a Költségplafon vagy a Licitösszeg plafonja beállításokat is.

Hirdetéssorozat beállítása

A hirdetéssorozat elnevezése után ezen a szinten tudsz beállítani mindent, amit a Bejegyzés Kiemelése esetében is tudsz, csak részletesebben és a célközönségednek megfelelően.

A hirdetés ütemezésére itt van lehetőséged. Percre pontosan be tudod állítani a kezdő és befejező dátumot, vagy akár folyamatosan is tudod futtatni a hirdetést.

A célközönségedet részletesen be tudod állítani, ellenben a Bejegyzés Kiemelése funkcióval. Ez kicsit hosszadalmas beállítási folyamat, de nem kell ettől megijedni, szánd rá az időt, hiszen akkor fogsz potenciális vevőket, előfizetőket, vagy Aktivitás hirdetés esetében lájkolókat, kommentelőket szerezni, ha jól megcélzod a közönségedet. Célközönség létrehozására külön is van lehetőség, nem kötelező ahhoz egy kampány létrehozását elindítani. Érdemes ezért előre elkészíteni egy Mentett célközönséget, és később a hirdetéssorozat beállításánál már csak ki kell választanod ezt. Ha van Facebook Pixel integrálva a webáruházadba vagy weboldaladba, akkor a Pixel által gyűjtött felhasználókból készíthetsz Egyéni célközönséget, amit szintén használhatsz, ezzel remarketing hirdetést létrehozva.

Ezután a hirdetések elhelyezését is beállíthatod, vagyis, hogy telefonon, asztali gépen vagy mindkettőn megjelenjen a hirdetésed. De részletesen be tudod állítani a megjelenési felületeket is, mint például Facebook-hírfolyam, Instagram Felfedezés, stb. Ha nem vagy jártas az elhelyezés beállításában akkor válaszd az Automatikus elhelyezést, ezzel sem fogsz mellélőni.

Kampány szinten igaz már beállítottad a költségkeretet, de ha az adott kampányon belül több hirdetéssorozatot szeretnél futtatni, akkor itt az adott hirdetéssorozatra vonatkozóan még további költségkeret-beállításokat végezhetsz el. Ha nincs erre szükséged, akkor ezt hagyd figyelmen kívül.

Ha a Kampány beállításoknál a Legkisebb költséget választottad, akkor a Hirdetéssorozat beállításánál nem tudsz licitszabályozást megadni. Viszont, ha a Költségplafon vagy a Licitösszeg plafonja beállítások valamelyikét választottad, akkor itt, a Hirdetéssorozat beállításainál tudod megadni a kívánt licitösszeget.

Hirdetés beállítása

A Hirdetés beállításánál magát a hirdetést hozhatod létre, itt tudod beállítani azt is, hogy egy meglévő posztot szeretnél meghirdetni. Ehhez válaszd a Meglévő bejegyzés használata funkciót. Miután kiválasztottad a hirdetni kívánt bejegyzést, beállíthatod a megjelenő gomb szövegét és hozzá a hivatkozást. Illetve, láthatod, hogy milyen helyeken jelenik majd meg a hirdetés: Facebook Marketplace, Instagram-képfolyam, stb. Itt akár módosíthatsz az egyes helyeken megjelenő hirdetések kreatívján és szövegén. Természetesen ne felejtsd el elnevezni a hirdetésedet.

Ha minden készen van, akkor nincs más dolgod, mint a közzététel gombra kattintani, és egy rövid ellenőrzést követően, ha minden rendben van, már futni is fog a hirdetésed, amit a Hirdetéskezelőben nyomon követhetsz.

Összegzés

A fentiekből tehát jól látható, hogy a Facebook ‘Bejegyzés Kiemelése’ funkció jóval kevesebb beállítási, célzási lehetőséggel rendelkezik, mint egy a Hirdetéskezelőben létrehozott kampányé. Ennek köszönhetően egy ilyen hirdetés eredményessége is gyengébb, mint egy Hirdetéskezelőben futtatott hirdetésé.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Tetszett a cikk?
Olvasd el a többi írásunkat is!